Az Under My Skin című albumoddal ismét a sikerlistákat ostromlod, szerinted minek köszönhető ez?
Ezzel az új albummal azt hiszem, olyan közönséget is el tudtam érni, amelyet az előzővel nem. Rockosabb, érettebb lett a hangzás. Nagyon sokat számít az a néhány év, amellyel idősebb lettem az első album óta. Jobban ki tudom magamat fejezni, ráadásul sok mindenen keresztül mentem, ami miatt érettebb lett a gondolkodásmódom.
Hogyan születtek a dalok?
Az egyik legjobb barátnőmmel, a szintén kanadai Chantal Kreviazukkal készítettük a dalokat. Ő nagyon jó énekes és szövegíró, ráadásul jól ismer engem, így rengeteget tudott segíteni. Amíg a dalokat készítettük, két hétig szinte ki sem mozdultunk a lakásból. Töménytelen mennyiségű dalt írtunk, olyanokat is, amelyek a végén fel sem kerültek a lemezre. Azt hiszem ezek a következő albumon jelennek meg, mivel szintén jól sikerültek.
A megjelenésed is egyre nőiesebb...
Hát igen, egyszer felnő az ember. Régen el sem tudtam volna képzelni mást, mint szakadt cuccokat - túl fiús voltam. Ma már szívesen felveszek egy-egy elegánsabb ruhát is, azonban soha nem fogok úgy kivetkőzni magamból, mint egyesek...
A Don't Tell Me című maxi után megérkezett a rockerlány második nagylemeze. Avril és gitárosa, Evan Taubenfeld mellett Ben Moody (ex-Evanescence) is segédkezett a dalok megírásában.
Avril, miért lett ilyen komor a második albumod?
Nos, valójában én egy boldog és elégedett ember vagyok, de ha dalokat írok, akkor olyan témák merülnek fel bennem, amelyek csontig hatolnak. Ezért is adtam a lemeznek azt a címet, hogy Under My Skin (A bőröm alatt). A zene segít feldolgozni és elfelejteni a negatív dolgokat. A Slipped Away című dal például a nagyapám haláláról szól, ami nagyon megviselt. Ilyen helyzetben az emberek általában megpróbálják valakivel megbeszélni a bánatukat, és ez segít túljutni a nehézségeken. Ezzel szemben én inkább leülök, és írok egy dalt az érzéseimről. A végén már sokkal jobban vagyok.
Ezek szerint a zene terápia számodra?
Igen, ez így igaz. A zene számomra olyan, mint egy napló és egy segítő kéz egyszerre. Van benne valami megtisztító. Mint amikor kimosod a szennyest. Lehet, hogy furcsán hangzik, de utána tényleg sokkal jobban érzem magam. Amikor elvesztettem a papát, a zene segített feldolgozni a veszteséget.
Szokatlan, hogy ilyen bensőséges dolgokról beszélsz. Mi lett a közszerepléstől ódzkodó Avrillel, aki utál minden újságírót?
Nos, nem éppen kellemes, ha vadidegen emberek kérdezgetnek a magánéletemről. De amikor elkezdtem, még nagyon fiatal voltam, és fogalmam sem volt arról, hogyan működik ez az ipar. Az egész helyzet bizarr: kiállítanak a reflektorfénybe, minden kamera rád szegeződik, és előtted ül egy csomó ember, aki indiszkrét dolgokat kérdez, majd ítélkezik rólad. Időközben azért hozzászoktam, és már nem borít ki annyira. Ezért is ülök most itt, és beszélek nyíltan veled.
Nagyon köszönöm, akkor gyorsan ki is használom ezt. Állítólag nemrég megcsináltattad az első tetoválásodat. Igaz ez?
Igen, az alkaromra tetováltattam egy szolid kis csillagot. Nem akartam, hogy nagyon feltűnő helyen legyen. Így később akár nyárspolgári módon egy menyasszonyi ruhát is fel tudok venni, és nem kell azon mérgelődnöm, hogy nem illik össze a cucc és a tetkó.
Hogyan jött a tetoválás ötlete?
A barátaimmal egy Los Angeles-i bárban üldögéltünk, és nagyon jó volt a hangulat. Egyszer csak valakinek az az ötlete támadt, hogy tetováltathatnánk magunkra valamit. Ben Moody szabályosan kényszerített engem. Először nem akartam, aztán végül a csillag mellett döntöttem.
Az elmúlt két év során nagyon megváltozott az életed. Élvezed?
Nos, egyfolytában úton vagyok, mindennap majdnem 14 órát dolgozom. Ez elég megerőltető, ám ennek ellenére imádom a munkámat.
Érnek idegesítő dolgok?
De még mennyire! Legutóbb, amikor ebédelni mentünk a barátaimmal, odajött hozzánk egy fazon, kéretlenül leült az asztalunkhoz, és elkezdett fecsegni hozzám. Ezt elég udvariatlannak tartom. Ha autogramot akar, az rendben van. De nem tudna addig várni, amíg befejezem a kajámat?
Szerinted te az ő helyében visszafogottabban viselkednél?
(nevet) Hm, mivel tudom, milyen érzés, ha az embernek minden lépését figyelik, mindenképpen türelmesen kivárnám a megfelelő pillanatot. De legalább addig várnék, amíg a kedvenc sztárom megeszi az ebédjét, és pihen egy kicsit.
Mit gondolsz a kiválogatott, azaz „kasztingolt szupersztárokról”?
Engem nem érintenek meg az ilyen „szupersztárok”. Ezek az emberek egyáltalán nem igaziak. Olyan dalokat kell énekelniük, amiket előírnak nekik, olyan ruhában kell fellépniük, amit rájuk adnak, és csak azt szabad mondaniuk, amit előtte a szájukba rágtak. Ez totálisan az ellenkezője annak, amit én csinálok.
Mi volt a legdurvább, amit az életedben idáig tettél?
Nem kell sokáig gondolkodnom, bár nem vagyok túl büszke rá. Megvertem már pár srácot.
Micsoda?
Igen, legutóbb például egy fickót, aki azt gondolta, sértegetnie kell engem. Vannak emberek, akik teljesen bepörögnek, ha meglátnak egy hírességet. Ő is elkezdett csúnyán mocskolódni, pedig még csak nem is ismert. Egy idő után aztán megelégeltem, odamentem hozzá, elkaptam az ingét, beleléptem a tojásaiba, és rákiabáltam, hogy fogja be végre a pofáját.
Nem fél néha tőled a barátod, Evan, ha ilyeneket hall?
A barátom, Evan? Jó, hogy felhoztad ezt a témát. Így legalább ezen a fórumon is elmondhatom: nem járok a gitárosommal! Evan csak a legjobb barátom, és semmi más! Már akkor megesküdtünk egymásnak, hogy köztünk semmi intim nem lesz, amikor elkezdtünk dolgozni. Ehhez tartjuk is magunkat.
Akkor mi a helyzet a srácokkal? Van barátod?
Nincs. Lehet, hogy még nem jutottam el odáig, hogy legyen. Voltaképpen eddig csak kétszer voltam szerelmes, s ha igazán komolyan nézzük, akkor csak egyszer. De azt azért tapasztaltam, hogy a szerelem nagyon megnehezíti az életet. Általában a kapcsolatok megerőltetőek, és szabályszerűen fájdalommal járnak együtt. Valaki mindig megsérül a végén. S mivel én nem szeretnék csalódni, egy darabig inkább még nem megyek bele komoly kapcsolatba.
,,Az elmúlt két évben nőttem fel” - vallja magáról Avril Lavigne, és bizonyára így is van, hisz debütáló, Complicated című slágere óta az egész világ ismeri nevét. A kanadai énekesnő 2002-ben egyik hónapról a másikra vált ismertté, s azóta nincs megállás. Két nagylemez, hat sláger és egy DVD fűződik a nevéhez, és még csak szeptember 27-én lesz húszéves! Valamit tudhat ez a csaj, nem?
Miben különbözik az Under My Skin című új lemezed a bemutatkozó albumodtól?
Szinte minden más az új anyagon: a hangzása, a hangulata, más producerekkel dolgoztam ezúttal, és szerintem az egész mondanivalója mélyebb, rejtélyesebb és átgondoltabb. Mint én.
Az igaz, hogy amint befejezted a Let Go turnét, azonnal elkezdted írni a dalokat az új lemezre?
Igazából már a turné idején is írtam pár nótát. Ezek közül néhány fel is került az albumra. Aztán amikor tényleg véget értek a koncertek, körülbelül egy héttel később csaptunk bele a munkába Chantallal, az énekes-szerzőtársammal. Két hét alatt tizenkét dallal készültünk el, ezeknek a fele hallható a korongon.
Ennyire szeretsz szerzőtársakkal együtt dolgozni? Ilyenkor nem vész el az ,,Avril Lavigne-hatás”?
Ha zenéről van szó, mindenképp jó együttműködni, mert egyrészt egymást inspiráljuk, másrészt pedig mindenki valóban arra tud figyelni, amelyik részért felelős. Ezért is érzem, hogy az Under My Skin dalai jobban kötődnek hozzám, mert bár sokan dolgoztunk az anyagon, minden egyes dal megszületésénél ott voltam, így személyes élményként élem meg az összeset.
Van kedvenced közülük?
Igen, a Together - a zongorajáték miatt távolabb áll tőlem, mint a többi gitárcentrikus dal, viszont olyan érzelemdús, hogy nagyon a szívemhez nőtt az elmúlt hónapok során.
Mi a legfontosabb számodra a zenélésben?
Hogy élvezzem, amit csinálok... Szerencsére így van, sőt a koncerteken például nincs olyan dal, amit ne várnék külön valami miatt. Azt például sosem tenném meg, hogy egy olyan szerzemény kerüljön a lemezemre, amelyik akár egy kicsit is távol áll tőlem. Nem is tehetném, hisz a dalok nem csak a CD-ken élnek, elő is kell őket adni. Tiszta szívből.
Van olyan dolog, amit más zenészek-énekesek csinálnak, de te szeretnéd elkerülni az életben?
Sokan vannak, akiknek megmondják, hogy mit csináljanak, milyen ruhákat hordjanak, hogyan viselkedjenek. Én a magam útját járom, s ez mindig is így volt, van és lesz.
Ezért jó Avril Lavigne-nek lenni?
Pontosan... azt csinálom, amit szeretek, és ráadásul még sikert is aratok ezzel. Szerencsés vagyok, hogy így van.
Hogyan tovább?
Zene, zene, zene! Folytatom a dalszerzést és az éneklést, egyre jobb zenész akarok lenni, és talán egy nap a produceri munka is komolyan foglalkoztat majd.
Az egyik újságban azt írták rólad, hogy egy templomi kórusban figyeltek fel rád, egy másikban pedig azt, hogy elküldted a demódat egy csomó kiadóhoz. Hogy történt?
Valóban egy kórusban kezdtem még fiatalabb koromban, de igazából ez csak egy lökés volt ahhoz, hogy máshol is énekelhessek. Demókat nem küldtem senkinek - elmentem New Yorkba, ahol egy stúdióban L. A. Reid, az Arista Records akkori vezetője odajött hozzám, mert tetszett neki, amit csinálok, és kis idő múlva leszerződtetett.
Sokan mondják, hogy meghatározhatatlan a zenei stílusod. Szerinted?
Pop-rock, rock-pop, ahogy jobban tetszik... Vannak keményebb rockdalaim és rádióbarát popnótáim is, nekem ez így természetes. Nem hiszem, hogy mindenáron meg kell határozni, pontosan milyen zenét játszom. Például nagyon utálom, ha azt mondják rám, ami totál nem igaz, de sok helyen hallom, hogy punk vagyok. Nem! A punk egy tök régi dolog, én meg fiatal vagyok! :) Folyamatosan változom, és egyébként is: nem a zeném alapján kell megítélni, hisz normális ember vagyok, mint bárki más a világon.
Két pletyka is kering rólad - az egyik szerint a Sum41 egyik tagjával jársz, a másik szerint pedig tiszta szívedből utálod Hilary Duffot és Britney Spearst... Hmmm?
Egyik sem igaz. Britneyékkel egyébként semmi bajom: más zenét csinálnak, mint én, de ettől még nem kell utálnom őket!
Mit tervezel 2005-re?
Egész évben turnézni fogok, mindennap máshol lépek fel, máshol alszom, máshol ébredek. Pár hónapja, amióta otthon vagyok, és valamennyire nyugodt az életem, elszoktam ettől, de a koncertekkel teli időszakokat is szeretem, sőt...
Avril megállíthatatlan! A 2002-es bemutatkozó albuma 15 milliós példányszámban kelt el és számos díjat kapott (Grammy, MTV Video Music Awards). 2004-ben jelent meg a második lemez, az Under My Skin, amely révén Bonez Tour névvel koncertkörútra kelt, s hazánkba is ellátogatott. A második album egy sokkal éretteb Avrilt takar. Még mindig önmaga, de már nem olyan fiús, nem olyan lázadó. Inkább nőies és sokkal érzelmesebb.
Mennyire kaptál szabad kezet az új albumod elkészítésénél?
Jobban a magam ura voltam, mint korábban, én választhattam ki a producereimet. Természetesen a Let Go készítésében is bőven kivettem a részem, de most már világosan tudtam, mit akarok. Megengedhettem magamnak néhány komolyabb számot is.
Az első albumod esetében még felügyelet alatt álltál?
Amikor elkezdtük, pár dalszerző azzal állt elő, hogy megírnak nekem minden dalt, nekem csak el kell énekelni őket. Na ezt ne - gondoltam! Saját magam akartam dalokat írni, hiszen képes vagyok rá! Végül közös munkában egyeztünk ki. Jóllehet, amikor az előkészületek folytak, még gyerek voltam (16 éves) és nem voltam tisztában a dolgok menetével. De igyekeztem megértetni velük, mit szeretnék. Most már idősebb vagyok, jobban bízom magamban. Így a második album olyan lett, amilyet szerettem volna!
Mondd el, hogy írsz egy dalt!
Az ötletek többnyire út közben születnek. Általában a zene az első, ez indít el bennem valamit. Utána írom hozzá a szöveget, majd fogom a gitárt és énekelni kezdek.
Melyik a kedvenced?
A He Wasn't. De szinte minden hónapban más a kedvencem, most éppen ez, így ezzel a dallal szoktam kezdeni a koncerteket is (megj. nálunk a Losing Grip volt az első, úgy néz ki már nem a He Wasn't a favorit).
A Nobody's Home klipjében elragadó voltál abban a szexi fekete ruhában... a klipjeid is te rendezed?
A legutóbbi két videóm, a My Happy Ending és a Nobody's Home esetében enyém volt az alapötlet. Elmondom, mik az elképzeléseim, a rendező pedig megvalósítja. A Nobody's Home klipet éppen úgy képzeltem el, ahogy létrejött: fekete estélyiben, gót stílusú hátté rlőtt énekelek, mögöttem a zenekar, közben pedig egy menekülő lány történetének képkockái peregnek. A Happy Ending egy párról szól, akik az elején még boldogan, kart karba öltve sétálnak a parkban, majd a végén már veszekednek, kiabálnak egymással.
Miért hívod Bonez Tour-nak a koncertsorozatodat?
Ez egy szóvicc a lemez címére utalva, mert a csont az, ami a bőröm alatt van.
Milyen hosszú a koncert?
Másfél órás. Elég sok az, gondolj bele, ha minden este másfél órán át énekelsz, alaposan kikezdi a szervezetedet. Állandóan kockáztatom az egészségemet, hogy torokgyulladást kapok, vagy hasonlót.
Milyen hangszereken játszol?
Gitáron, billentyűsün és dobolni is szoktam. A koncerten is körbe-körbe járok és mindegyiken játszom egy kicsit.
Mit gondolsz a playbackről?
Sokan énekelnek így. Szerintem ez a zene meghazudtolása: rengeteg tehetséges énekes van, aki nem jut ki a reflektorfénybe, akik pedig ott vannak képtelenek élőben énekeleni. Ez egyszerűen becstelenség!
Veled előfordult már valaha? (megj. értelmes kérdés, mi?)
Sohasem énekeltem playbackkel és nem is fogok! Az is hozzátartozik a zenéléshez, hogy felmegyek a színpadra és előben adom elő magam. Ha valamit elrontok, akkor csak nevetek és a közönség is velem nevet - jobb ez az őszinte közvetlenség (megj. a párizsi koncerten a Take Me Away közben bizony megtörtént, hogy elfelejtette a szöveget és csak lalala-zott, picit megijedt, de később már nevetett rajta).
Azokról az énekesekről mit gondolsz, akik előre felvett zenére énekelnek, miközben a zenekaruk nincs is ott?
Ez már nem olyan vészes dolog, főleg ha van egy-két különleges rész a dalban. Így nem kell egy egész nagyzenekart magaddal cipelned, hogy előadd a számod. Persze mindig az énekesnek a legnehezebb: minden este félholtra énekelem magam azalatt a másfél óra alatt. A turné már jó ideje tart, úgyhogy a torkom már totál kivan. A koncertezés megváltoztatja az életemet, oda kell figyelnem minden apróságra. Nem alhatok légkondis szobában, mert kiszárítja a torkomat. Az interjúkat leszámítva megpróbálok csendben maradni a nap folyamán. A lényeg, hogy ne beszéljek. A beszéd még rosszabb a hangomnak, mint az éneklés. Más énekesek sem jártatják a szájukat egész nap!
Hogyan maradsz mégis egészéges a turné alatt?
Tömöm magamba a C-vitamint. Írtó nehéz egész este a színpadon lenni. Persze ezt én választottam magamnak, én akartam, de hála Istennek egészséges vagyok. Egyébként nem hiszek a gyógyszerekben. Egészségmániás vagyok, vitaminokat szedek, megnézem mit eszem. Például tejterméket egyáltalán nem, mivel kikezdheti a hangszálakat.
Mit teszel még az egészségedért?
90%-ban vegetáriánus diétán vagyok. A másik fontos dolog a sok folyadék, főleg ebben a környezetben, ahol élek. Az utazás és a sok találkozó is rettentően kimerítő, ráadásul ha úgy vesszük, állandóan bacilusok között vagyok.
Mozogsz még a színpadi produkciókon kívül?
Ha több időm lenne, szeretnék minden reggel egy kicsit futni. Sajnos turné közben nem fér bele az időbeosztásomba.
A rajongóid rád is követendő példaként tekintenek?
Erre mindig azt mondom: légy önmagad, legyen saját személyiséged! A dalaim üzenete is többnyire pozitív hangú, mint például a Don't Tell Me. Ebben egy lány elmeséli, hogyan utasítja vissza egy rámenős srác ajánlatát.
Ha már a Don't Tell Me-nél tartunk, összetört a szívem, mikor arról énekelsz, hogy „A srácokban olyan nehéz megbízni!” Azt hittem ez fordítva van?
Na jó mindenkettő igaz.
Így igazságos. Kit tartasz akkor tökéletesnek?
Hmmm... nem tudom. (nevet)
forrás:www.avrilmania.fw.hu |
AJÁNLOM AZ OLDALT
